A minap egy érdekes beszélgetés részvevője voltam. Azokról a szenvedélybetegségekről és borzasztó emberi sorsokról volt szó amik egy felvilágosult értelmiségi fiatalokat foglalkoztatják. Az alkohol és a drogproblémák szörnyűségeiről. Azokról a fiatalokról akik inkább elmenekülnek és élnek az utcán, heteroszexualitásuk ellenére homoszexuális prostituáltként keresik a kenyerüket. A beszélgetés után elgondolkodtam azon, hogy mi is ezeknek a legfőbb kiváltó oka.

A nem megfelelő családi háttér. Erre jutottam. A legtöbb pszichológiai betegség (bár ma már sokat átsorolt az APA* teljesen normálisnak) a gyermekkorban alakul ki. A legtöbbet gyermekkori traumákra vezetnek vissza.

A mai felvilágosult nyugati kultúrában, a hagyományos családmodell egyre inkább háttérbe szorul. A házasság, a monogámia, a két életüket összekötő fél által vállalt gyermek, mid elavultnak lett kikiáltva. Nehéz, és sok munkával és belefektetett energiával jár. Na meg persze elköteleződéssel, kompromisszumokkal és mindenek előtt a saját individuális szabadságunk egy részének feladásával. Ez már végképp sok, adjam föl a szabadságomat egy elavult hagyományért?

Egy másik csoportos beszélgetés során, a beszélgetés vezetője, a felvilágosult tréner tette fel nekünk a kérdést, hogy fel kell e, vagy fel kéne e adnunk a saját személyes magunk köré vont falak egy részét egy kapcsolatért. Én hülye konzervatív tudatlanként rá vágtam, hogy persze. Mondtam, hogy egy kapcsolatba, a másik felé kell tenni lépéseket, a másik kedvéért le kell bontani néhány falat ha az őt zavarja. De szerencsére a kedves társaim, a trénerrel az élen felvilágosítottak az igazságról. Nem, nem kell, sőt nem is szabad feladnunk saját falainkat, a lényeg, hogy kölcsönösen is fogadjuk el a másik határait és tiszteljük azokat. Ez jól hangzik, nem? És akkor ott állhatunk 2 egyénként, 2 individuumként egymás mellet, és tovább is állhatunk, mert ez nem egy kapcsolat.

Isten, Haza, Család. Ha valaki megkérdezi tőlem, mi szükséges egy egészséges boldog élethez ezt válaszolom. Tudom, az elmúlt években ezzel a mondattal fejezték ki az emberek a jobboldali kötődésüket. Sokan elcsépeltnek és jelentés nélkülinek tartják, de én mégis úgy gondolom, ez számomra kifejezi, milyen értékrenddel élek.

De most nézzük csak a családot, ha már ez a bejegyzés címe. Minden gyereknek, vagy mondhatjuk úgyis, hogy mindenkinek szüksége van egy biztonságot jelentő, stabil családi háttérre. Szüksége van egy apára és egy anyára akikre számíthat a bajban, ha hibázik, ha nem úgy jönnek össze a dolgok ahogy szerette volna. Valakikre akik akkor is ott vannak, ha úgy érzi az egész világ ellene fordult. A család olyan hátteret nyújt az ember számára ami semmivel se helyettesíthető. A szülők azok akik nem azért szeretnek amiket tettünk vagy teszünk, hanem feltétel nélkül, minden hibánk ellenére.

Egy gyereknek stabilitásra van szüksége, biztonságra. Nem havonta változó apa/anya pótlékokra. Ha a legtöbb pszichikai betegség családi problémákra vezethető vissza, akkor miért nem hisszük el ezt? Miért nem hisszük el, hogy az egészséges fejlődéshez szükség van erre. Nem egy szülőre, nem hetente változó partnerekre a szüleinél. Szüksége van egy apára és egy anyára akire bármikor számíthat, akik nem tűnnek el 2 hónap után.

És akkor el is érkeztünk a legvitatottabb kérdéshez, a meleg párok örökbefogadásához. A kutatások és felmérések azt állítják, hogy egy homoszexuális pár által nevelt gyerek hasonló pszichológiai problémákkal küzd mint az egy szülővel felnövő. Ami ugye bizonyítottan nem a legjobb a gyereknek. Ekkor jönnek azok az érvek, hogy akkor egyedülálló szülők se nevelhessenek gyereket/fogadhassanak örökbe. Ezt eddig nem mertem kijelenteni, de most megteszem. Semmiképpen se szabad elválasztani a szülőjétől azt a gyereket akinek a másik szülője meghalt vagy elment viszont igen, akármennyire is szeretne gyereket egy nő aki sajnálatosan nem talált megfelelő párt magának, ő se fogadhasson örökbe gyereket. Ez nagyon kemény kijelentés, de tartom a véleményemet.

Itt nem a gyereket akaró homoszexuális pár vagy egyedülálló személy akaratát vagy jogát kell elsődlegesen nézni, hanem a gyerekét, aki igen is megérdemli, hogy a lehető legjobb családi környezetbe nőhessen fel.

 

*APA: American Psychological Association azaz az Amerikai Pszichiátriai Szövetség (tulajdonképp szakmai kamara).

So it goes.

Megosztás a facebookon