Sokat hallottam, láttam és olvastam már a tipikus liberális felfogásról, a liberális emberekről, de ezidáig nekem ez olyan távolinak, felfoghatatlannak tűnt. Persze láttam őket a TV-be és a való életben is találkoztam velük, de mégis tűnt inkább egy furcsa fikciónak mint valóságnak. Viszont az elmúlt időszakba lehetőségem nyílt egészen közelről megismerni néhány ilyen felfogású személyt. Ezeket a tapasztalataimat fogom most megosztani.

Kezdjük talán a világnézetével, hogy milyen szabályok vezérlik életét. Viszonylag egyszerűek, én három részre osztanám. A fontossági sorrend változó és ez konfliktusokhoz vezet mivel van amelyik üti a másikat.

Az első a szabad szólás- és véleményszabadság. Vagy mégsem? Azt tartja, hogy mindenki elmondhatja a véleményét, de ha az kirekesztő, náci, rasszista, fasiszta, antiszemita vagy egyszerűen nem az ami az ő véleménye, akkor mégse. Mert az rossz. A csak  elméletben létező igazi liberalizmus és szólásszabadság lényege, hogy azok véleményét jogait is megvédjük akikkel nem értünk egyet. Ha csak azokét védjük akikkel egyet értünk akkor semmiben nem különbözik a fasisztától. A fasiszták is megvédték a sajátjaikat.

A második a már egy másik bejegyzésben kifejtett felelősség nélküliség. Hogy bármit megtehetsz amit, ahogy, amikor csak akarod. Ha ezzel másokat nem sértesz. De  ki dönti el mi sértő és mi nem? Ja, hát ő. Erről ennyi is elég.

A harmadik és talán számára a legfontosabb az, hogy hol születtél, milyen családban, milyen neműnek, milyen országba és még folytathatnám. A lényeg, hogy legyen semmis a születéskor kapott összes tulajdonság. Az, hogy magyarnak születtél és fiúnak nem szabad, hogy bármit jelentsen. Nyugodtan legyél ami csak akarsz. A hazátlan ember. Ha származási alapon meg mersz különböztetni valakit az főbenjáró bűn, de ő elítélhet több 100 millió embert mert másképpen gondolkodnak.

Most jöjjön a társasági élet. Hát hol is kezdjem. A facebook. Természetesen minden apró részletét az életének meg kell osztani a facebook barátaival. Imád saját magáról beszélni. Amit nem oszt meg az internettel az olyan mintha meg sem történt volna. Belépve egy szórakozóhelyre egy fontos dolog van. Minél több emberrel beszélni. Persze nem igazi beszélgetések. Ugyanaz az öt sablon kérdés. Hogy hívnak? Honnan jössz? Mit csinálsz itt? Mi a terved? Van facebookod?

Ezzel persze semmi baj nem lenne. Egy Hostelbe ahol mindenki más országból, más kultúrából jön. Érdekes dolgokat hallhat az ember. De őt ez hidegen hagyja. Csak egy a lényeg. Még egy embernek elmondhassa rövid élettörténetét. Az hogy a másik mit mond az lényegtelen. 10 perc múlva, jó ha arra emlékszik melyik országból jött. De legalább 1-el több ismerőse van a facebookon. Aztán 10 perc múlva már jön az a mondat, hogy: 'Én annyira szeretlek titeket'

Szeretlek. Igen, ennek a mondatnak semmi jelentősége nincs számára. Jó hallani, de tartalom, valódi érzelem nincs mögötte. Még egy filmnél is több idő kell 10 percnél, hogy eldöntsd tetszik e vagy nem. 2 nap alatt kb 60x kimondja ezt a mondatot 15 különböző random embernek. Egyszerűen nincs jelentése már számára ennek a mondatnak, csak egy töltelék mint az 'a' vagy az 'az'.

Folyamatosan beszélgetni kell valakivel. Igazából teljesen mindegy, hogy kivel. Mindegy hogy miről, csak beszélgetni. Mert ha egy kicsit elhallgatna, csöndben sétálna a másik mellet, az többet mondana minden szónál. Többet árulna el róla mint az összes facebook bejegyzése, többet mint az általa kimondott szavak. És ettől fél. Retteg. Egy idő után idegesít engem, a vele való beszélgetés. Olyan unalmas, érdektelen dolgokról beszél. És elég demotiváló a tudat, hogy leszarja amit mondok. Másnap ha visszakérdezem semmire sem emlékszik.

A barátok. Rengeteg van neki. Túl sok. Persze nem az igaz, bármikorszámithatokrá barát. Olyan barátot nem igazán tud szerezni. Miért? Mert túl sok barátja van. Egy igazán mély barátsághoz idő kell, törődés és néha kompromisszumok. Meg elköteleződés. Na ez nem megy. Annyi barátja van, hogy mikor az egyikkel találkozik és közösen elmennek valahova, nincs ideje vele törődni, mert ott van a többi barát, mármint nem ahol ő van, csak hát a facebookon. Folyamatosan írni kell nekik, mert annyian vannak és annyian kíváncsiak rá. És persze kötődni sem tud, elköteleződni, és valóba tenni a barátságért. 

Párkapcsolatban is hasonló a helyzet. Elköteleződni képtelen. Dúl a szerelem, de azért egy másik fiúval sétálgat kézenfogva. A monogámi ma már nem menő. Házasság? Az egy régi elavult hagyomány. Ő szereti a barátját és 5 éve együtt vannak, de hogy örökre? Azt nem tudja elképzelni. 

Vágyja a szeretetet. Vágyja azt, hogy valaki ott legyen vele ha már csúnya lesz és öreg. De ezért tenni nem hajlandó. Belül retteg. Retteg, hogy egyedül marad, hogy nem lesz majd aki törődik vele. Erre kell ez a sok 'barát', pótlék.

Szeret jót tenni, szeret segíteni másoknak. Ad pénzt a hajléktalannak, de persze csak ha látják, ja és utána még a facebookra is felteszi, különben mi értelme lenne?

Sajnálom őt, mert az élete üres és felszínes. Nincs benne igazi tartalom, nincs benne ÉLET. 

 

So it goes.

Megosztás a facebookon